Gyũlöl a sors, mert igaz õsi
Ha bujdosó is, rejtett, titkos
Megfárdat, de él még vérünk, s
Maradt tiszta. Sosem piszkos
Lángtengeren, vérözönben
Vágtunk át, míg ím, elértünk
Csonka hazát, eskü-átkot, s
Hullottunk. de meg nem törtünk
El sem rejtett gyũlölségen
Ezüst tükrũ, hideg szókon
Öltek újra. Öltek tettel, de
Le nem gyõztek, büszke sólyom
Halálcsendbe borult, néma
Átkozott, hideg a táj, ha
Énekink - A Föld dalát -
Nem visszhangozhatja már
Hangja a földnek zengjen az égig
Dala erõnknek hívja erényid
Szemek bús lángja napra tekintsen
Csendje a kõnek új hadat épít
Ébredjen újra minden õs látnok
Szólítson útra hũ szavat, álmot
Gyáva ha szánja vérét a harcra
Szívét erõdnek sietve adja!
A fényes nap immár elnyugoda...
A föld színe sötétbe borula
Nappali ég éjjelre változa
Este csendje nyugodalmat hoza
Napkelettõl egész napnyugotig
Szent nevedben bíztam, és fáradtig
De megbocsáss, én szívembõl szánom...
Könnyek miatt nincs szememen álom